na szervusztok!
úgy döntöttem egyszerűbb ha szavaimat blog formátumba öntöm. remélem majd meglátjátok miért:D szóval mint azt sokan tudjátok, pénteken jöttem izmirbe, éppen itt ücsörgök a szobámban, joghurtot, gyümölcsöt és péksütit eszek (ezeknek a későbbiekben nagy jelentősége lesz) és gondolom kitaláltátok hogy a laptopomon írok...
na de akkor térjünk a lényegre, hogyan is sikerült az utazás...
csütörtökön délután hazavágtattam, bevásároltam apuval, összepakoltam és egyebek. nem akartam sok cuccot bepakolni, aminek természetesen az lett a vége, hogy péntek reggel indulás előtt még gondolkodtam mit kéne kiszedni mert nehéz a bőrönd:D na de a kezdeti nehézségek után irány lisztferihegy a családdal. 2B, check-in nyitásra várva azon gondolkodtam, hogy apum kártyáját lehúzom az american airlines irodában és inkább csatlakozom a szimpatikus new york-ba utazókhoz. na de aztán meggondoltam magam, kinyitott a check-in, szépen odasétáltam. bevágtam egy idős csoport elé, akiknek arról nem volt fogalmuk mi az a beszállókártya, a maléves kedves kis hölgyek próbálták útba igazítani őket. egy pár volt előttem, a csávó próbálta elmagyarázni nekik hogy az "online check-in" azt jelenti hogy kinyomtatott beszállókártya kell, és közben rám mutogatott hogy "like the gentleman there" -- mondom remek, öregszem. nem para, bőrönd feladva, és mivel sok járat indult gondoltam jobb lesz inkább a terminálban csövelni. puszi-pacsi a családnak - természetesen végignézték ahogy a biztonsági ellenőrzés előtt a szalagoknál szlalomozok, minden kanyarnál még egy integetés, még egy mosoly '-.- nem para, megint egy bevágás egy bamba csávó elé, és terminál. itt semmi extra, costás kávé, facebook, egyebek, majd pisi és irány a kapu. buszos kapu, nem para, 20 percet álltam sorban miközben leendő utastársaimat meglehetősen nagyra nyílt szemekkel bámultam. mit ne mondjak, féltem:D nempara. busz, repülő és akkor a történet folytatódik --
azzal a malév géppel repültem, amin a kis EU elnökséges matrica van, sejtettem hogy ez nem jó jel :D felszálltam, megkerestem a helyemet (5F) majd mikor megláttam, hogy gyakorlatilag egy egész török család ült már a helyeme, megijedtem:D anyuka, sok-sok kicsi gyerek na és persze egy csecsemő. jeeee. elkezdem szépen, nagy mosollyal az anyukának magyarázni hogy a fia ül a helyemen, közben mindenki meg akar lincselni mert késésben vagyunk és persze hogy már csak én nem ülök a helyemen. stewardess sehol, na de ügyes vagyok megoldom. majd apuka: "F?" mondom "yes". ránéz a fiára aki az A helyen ült majd rám én pedig már a kiakadáshoz közeledbe rávágtam egy "it's okay"-t. örültem hogy végre leültem. természetesen ablak nem volt, csak egy fél ablak ami átlógott az előző sorból. nemgáz, de ezért nem kaptok annyi fényképet :D felszálláskor apuka telefonál, kislány középen elfelejtette az övet becsatolni, én pedig már nem tudtam hogy sírjak vagy nevessek. felszálltunk, elindultunk, hálistennek az egész család elaludt egyszerre. sajtos szendvics és kóla (persze hogy nem volt bor :S), kávét inkább nem ittam, mondom hosszú még a nap ki tudja mennyinek kéne helyet hagyni. forgalmi dugó isztambul felett, egy pillanatra kétségbe estem mondom gyerekek, rossz oldalon van a tenger -- jaa nem csak körözünk és ez már a fekete-tenger...ügyes marci. viszont a leszállás kárpótolt, boszporusz, szépen végig a belváros óváros meg minden felett. hát gyerekek, nem egy csúnya hely, ide el kell jönnie velem valakinek. leszállás, mondom ráérek, siessen mindenki, úgyis van 4 órám átszállni... (folytatás innen)
